Marta Hlušíková: REGGELENTE /KAŽDÉ RÁNO/
Reggelente szemceruzával feketére festem a férjem bajuszát. Vigyázzba vágja magát a konyhai lámpa alatt, és én megfiatalítom őt egy-két évvel. Ma reggel, azóta, hogy kiürítette a postaládát, nagyon furcsa. Különösen viselkedik. Amikor belépett a konyhába, szokatlanul nézett rám, és amikor a kávét ittuk, odanyújtotta a cukrot. Valami történik vele. Ma nem állt oda a konyhai lámpa alá, és én nem festettem be szemceruzával a bajuszát. Csak ül az üres kávéscsésze mellett, és fürkészve engem figyel. Banális társalgásba kezd:
– Készülsz valahova?
– Még nem tudom, -- feleltem. Nem akaródzik sehova mennem, de muszáj lesz.
– Mivelhogy új ruhát vettél fel.
– Hiszen ez már fél éve megvan - mondom mosolyogva -, de ez nem igaz. A múlt héten vettem.
Ma reggel úgy járkáltam benne, hogy a bal oldalon minél jobban szétnyíljon. Ráadásul még harisnyatartót és harisnyát is vettem fel. Amikor lehajoltam, kilátszott. Fülem mögé és a nyakamra parfümöt tettem, kifestettem magam és lassan ittam a kávét.
– Jött valamilyen posta? - két korty között, csak úgy megkérdezem.
– Nem, semmi, - válaszolja gyorsan , pír szökik az arcára, és én hirtelen olyannak látom, mint akkor, húsz évvel ezelőtt, amikor az öreg ház beugró kapualjában éppen a harisnyatartót kapcsoltam be, és ő az aluljáróból jövet meglátott.Elpirult, lehet, hogy el is akarta fordítani a fejét, , mert nem illik meglesni egy hiányos öltözetű hölgyet, de nem fordult el . A combomat nézte, mint aki hipnózis alatt áll. Talán szüksége volt, hogy lehűtse magát, ezért meghívott fagyira. Ez húsz évvel ezelőtt történt. És most itt ül festetlen bajusszal, kicsit sajnálom őt. De én kibírom, mivel érte teszem . Ezért van rajtam ez a széttáruló ruha és a harisnyatartó . A múlt héten még minden más volt. Szombaton reggel még odaállt a konyhai lámpa alá, befestettem a bajuszát, mert asztaliteniszre készülődött. Valamikor játszott, így ki nem hagyna egy mérkőzést sem. Láttam, ahogy kint frissen lépked és behúzza a hasát. Nem is kell, hogy vele legyek, tudom, leteremti a játékosokat, vállon veregeti barátait, és a kofolát csapoló fiatal lányok körül sündörög. Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy férjem ilyen ficsúr. Kellene. Persze, ha itthon is ilyen lenne. De ha velem van, nem húzza be a hasát, a bajuszát is csak akkor festeti be velem, ha valahova készül.
– De, hát valamilyen képeslapot vettél ki a postaládából - indítom ismét a beszélgetést, mert tudom, a férjem nem képes hazudni. Egyelőre tigrisként küzd, mert hirtelen eszébe jut, hogy tévedésből a szomszédasszony képeslapját hozzánk dobták be. Azonnal átvitte neki.
– Petrához megyek, vásárolunk egy kicsit. Ebédre itthon vagyok, jó?- taktikát változtatok, mert tudom, ha ebédre megjövök, a férjem kifeszíti a mellét, befesti egymaga a bajuszát, és körülöttem fog sündörögni . Milyen jó, hogy féltékeny. A legközelebbi képeslapot Péter néven írom alá, és meghívom magam valahova, legalább két napra.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
4. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
6. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
9. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
10. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
12. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!
jankamarci.hupont.hu
15. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
17. Énagyi: Neveld Te, Gyermeked és ne Ő Téged! Várj el többet!
► Családi nevelés. Bölcsődei nevelés? Nevelj a valós életre, több együtt töltött, szeretetteljes idő! Ne félj gyermeked nevelésétől!
evamama.hupont.hu
18. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
19. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
21. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
22. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
23. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
24. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
25. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
26. bubuvicc-a válogatott viccek lapja
► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!
bubuvicc.hupont.hu
► Ismerje meg eme évszázados hagyományokkal rendelkező állattartás új formáját! Tekintse meg húsgalamb tenyészetünk weboldalát, fogyasszon galambhúst, s ajánlja másoknak is, hogy ez az egészséges élelmiszer újra a magyar emberek asztalára kerülhessen!
husgalamb.hupont.hu
28. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
29. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
30. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
31. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
34. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár
► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com
lampaalkatreszek.hupont.hu
35. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó
► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.
szandra-hannah.hupont.hu
36. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
37. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
38. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
39. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
40. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
42. Orosz Ferenc
► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...
ofk.hupont.hu
43. Brúnó és Berta
► A kuvaszok
brunoesberta.hupont.hu
► Autó adás - vétel, csere, készpénzes felvásárlás. Teher-, személyautó és utánfutó kölcsönzés. Gyors és rugalmas HITELÜGYINTÉZÉS hozott autóra is!! BIZTOSÍTÁSKÖTÉS!! EREDETISÉG VIZSGÁLAT - HELYSZíNI KISZÁLLÁS mobilautóval a hét minden napján!!
seftiauto.hupont.hu
45. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
46. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
47. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
48. FC BARCELONA
► Az Igazi Csapat
katalanok.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
50. A LEGJOBB DESZKÁS HONLAP :D
► itt mindent meg tutsz a deszkáról, sok deszkás trrükröl olvashatsz és millió fénképeket nézhetsz ;D
coolgordeszka.hupont.hu
51. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
52. Mindenünk a ló
► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!
tunde-es-a-lovak.hupont.hu
► Itt cute vagy,cute kakit nevelhetsz!!Remélem tettszeni fog,cuki kis cuték vannak.Ha szerettnél e-mailban kérj!
gumimacii.hupont.hu
54. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
55. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
56. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
57. Punjab Tanoori Indiai Étterem
► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.
indiaietterem.hupont.hu
58. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 988 4170
► Amennyiben Önnek is fontos az egészség valamint a tisztaság tegye meg az első lépést a mindig friss levegőért otthonában.
szagelszivo.hupont.hu
59. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
► Kedves látogató! Szeretettel köszöntünk az Őrségi Nemzeti Park szívében található Pankasz honlapján.Itt megtalálsz majdnem mindent, ami a község életével kapcsolatos. Az oldal folyamatosan fejlesztve van, így érdemes időnként meglátogatni.
pankasz.hupont.hu
61. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
62. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
63. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
64. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
65. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170
► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!
elszivo.hupont.hu
66. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
67. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
68. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
69. Sya!
► Itt sokmindent megtalálsz pld: rólam,ebneveldét,justint,vicceket,kutyás avatarokat...na szóval itt sokmindent találsz, de ne felejtsd HA EGYSZER BETÉRTÉL GYERE MÁSKOR IS!!
betueseb.hupont.hu
70. MAGYAR URALKODÓK IDŐRENDJE ÉS ARCKÉPCSARNOKA, A MAGYAR TÖRTÉNELEM IDŐRENDJE
► A magyar királyok uralkodási rendje, a magyar történelem időrendje, erdélyi fejedelmek. - Keresd:Lehoczky József:MAGYAR LOVAGKÖNYV, A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE!
uralkodok.hupont.hu
71. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
72. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
73. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
74. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
75. FOJTÓSZELEP-PILLANGÓSZELEP - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► Fojtószelepek Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Mercedes, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Toyota, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..
fojtoszelep-fojtoszelepek.hupont.hu